A következő pápa számos aggasztó kérdést fog örökölni
Kattints erre a galériára, ha többet szeretnél megtudni.
Az első lépés annak megértéséhez, hogy génjeink hogyan képesek megtartani a traumát, ha először megvizsgáljuk, hogyan épülnek fel génjeink és hogyan változnak. Az ezt vizsgáló tudományágat epigenetikának nevezik.
Génjeink őseink tapasztalatainak biológiai feljegyzéseiként működnek. Amikor traumatikus eseményekkel szembesülünk, genetikai megnyilvánulásaink megváltozhatnak, ami azt jelenti, hogy leszármazottaink érzékenyebbek lesznek a stresszre, a szorongásra és a PTSD-re, amely jelenség „epigenetikus öröklődésként” ismert.
Sajnos a traumás élmények mély kémiai módosulásokat okozhatnak génjeinkben anélkül, hogy a DNS-ünk megváltozna. Ezeket a módosításokat azután gyermekeinkre és unokáinkra adjuk át, és befolyásolhatják, hogy leszármazottaink hogyan reagálnak a stresszre és a félelemre.
A „genomunk” (azaz testünk teljes DNS-e) és az „epigenomunk” (génjeink) közötti különbség a számítógép hardvere és szoftvere közötti különbséghez hasonlítható. A test működéséhez hardverre van szükség, de a szoftver folyamatosan változik, frissíti, és utasítja a hardvert, hogyan kell viselkednie.
Érdekes módon tanulmányok megállapították, hogy úgy tűnik, hogy a traumák nagyobb valószínűséggel szállnak át az apákról a fiaikra, ami arra utal, hogy az epigenomot érintő traumás változások erősebb hatással vannak az Y kromoszómára.
A Dél-Kaliforniai Egyetem fejlődési idegtudományi és neurogenetikai programjában a közelmúltban végzett kísérlet során az egereket cseresznyevirág-illatú vegyszernek tették ki, amelyet enyhe áramütéssel párosítottak.
Az egerek megtanultak félni a cseresznyevirág illatától, és az egerek következő két generációja is megijedt, amikor megérezte a szagot, pedig ők már nem voltak kitéve az áramütésnek.
A holokauszt-túlélők gyermekein és unokáin végzett kutatások kimutatták, hogy nagyobb arányban tapasztalnak szorongást és depressziót. Ez arra utal, hogy az őseik által a második világháború során átélt trauma biológiailag öröklődött.
A tanulmányok azt mutatják, hogy a rabszolgák afro-amerikai leszármazottainál nagyobb a magas vérnyomás és a cukorbetegség előfordulása. Az őseik által elviselt brutális körülmények évszázadokon át tartó genetikai lenyomatot hagytak.
A bennszülött amerikai közösségekben magas a kábítószer-használat és a mentális egészségügyi problémák aránya, ami arra utal, hogy a gyarmatosítás, a kényszerű kitelepítés és a kulturális pusztítás során átélt trauma több generáción keresztül állandósult.
Még a szeptember 11-i elsősegélynyújtók gyermekeinél is fokozott szorongás és PTSD jelei mutatkoztak. A tanulmányok azt sugallják, hogy a szüleik által az esemény során átélt intenzív stressz és trauma befolyásolhatta epigenomjukat, így hasonló problémákra hajlamosította őket.
A katonai szolgálatot teljesítő családok gyakran nagyobb arányban mutatnak PTSD-t a következő generációkban. Valójában a tanulmányok azt mutatják, hogy a harcból eredő súlyos stressz módosíthatja a stresszhormonokkal kapcsolatos génexpressziókat, és ezek a módosulások az utódokon is megfigyelhetők.
A vietnami háború veteránjai, akik ki voltak téve a mérgező Agent Orange hatásának, olyan epigenetikai markereket adtak át, amelyek gyermekeiket nagyobb születési rendellenességek és rák kockázatának teszi ki. A toxikus expozíció megváltoztatta a veteránok genetikai felépítését, és ezek a módosulások az utódaikon is megfigyelhetők.
Azok az emberek, akik gyermekkorban bántalmazást éltek át, határozott változásokat mutatnak epigenetikai mintáikban. Ezeket a változásokat gyermekeik örökölhetik, és potenciálisan befolyásolhatják pszichés egészségüket. Az is lehetséges, hogy a gyerekek eredendően félnek a bántalmazástól, még akkor is, ha valójában soha nem tapasztalták meg.
A trauma még a szervezet immunműködésében szerepet játszó géneket is érintheti, ami azt jelenti, hogy a leszármazottak hajlamosabbak lehetnek az autoimmun betegségekre.
Az éhínséget túlélők gyermekei és unokái gyakran nagyobb arányban szenvednek anyagcserezavarban. Az őseik által elszenvedett súlyos alultápláltság megváltoztathatja az anyagcserével kapcsolatos géneket, így leszármazottjaik hajlamosabbak lennének az elhízásra és a cukorbetegségre.
A traumák nem csak olyan pusztító eseményekre vonatkoznak, mint a bántalmazás vagy a háború. A környezet, amelyben az ember él, szintén traumát okozhat, különösen, ha hosszan tartó szegénységgel vagy erőszakkal jár.
Ha aggódik amiatt, hogy a trauma hogyan befolyásolhatja a genetikát, a tanulmányok kimutatták, hogy lehetséges bizonyos epigenetikai változások visszafordítása, bár ez kiterjedt támogatást és erőfeszítést igényel. Az első lépés annak biztosítása, hogy a traumatizált emberek gazdag és kényelmes környezetben éljenek.
A trauma terápiás beavatkozásainak figyelembe kell venniük a genetikai tényezőket. Különféle megközelítések léteznek (például a traumára összpontosító kognitív-viselkedési terápia és a mindfulness-alapú terápiák), amelyek segíthetnek enyhíteni az öröklött traumák génexpresszióra gyakorolt hatásait.
Bármennyire is szeretik és törődnek a szülők gyermekeikkel, néha képtelenek kontrollálni azokat a traumatikus genetikai megnyilvánulásokat, amelyeket gyermekeik örökölnek. Alapvető fontosságú, hogy a szülők támogatást kapjanak traumáik kezelésében saját javukra, de azért is, hogy gyermekeikre pozitív hatással legyenek.
A genetikai tanácsadás mindenkinek ajánlott, aki gyermeket szeretne vállalni, mivel tanácsot kap a lehetséges genetikai rendellenességekről, amelyek átörökíthetők a későbbi generációkra.
Bár sok traumatizált személy számára nem mindig ez a megoldás, számos előnye van annak, ha olyan gyógyszert kapsz, amely kifejezetten a szervezet traumaválaszát célozza meg. Jelenleg is folynak kutatások egy olyan gyógyszer kidolgozásában, amely közvetlenül eltávolítaná azokat az epigenetikai változásokat, amelyeket az emberek trauma miatt tapasztalnak.
Egyes tanulmányok kimutatták, hogy még a testmozgás is képes befolyásolni az ember epigenomját. Bár a testmozgás önmagában jó, további előnye lehet, hogy csökkenti az öröklött trauma markereket a génekben.
Az elme-test kapcsolat kulcsfontosságú a trauma genetikai átvitelének megértésében. Az olyan gyakorlatok, mint a jóga és a meditáció, segíthetnek szabályozni a stresszre adott válaszokat, és potenciálisan mérsékelhetik az öröklött traumák hatásait.
A történelmi traumák, mint például a népirtás és a rabszolgaság, mélyreható genetikai hatással bírnak. A kormányoknak és intézményeknek kötelességük felismerni és kezelni ezt a traumát a jóvátételi igazságszolgáltatás és a támogató politikák révén, hogy a jövő generációit ne érintse folyamatosan.
A kormányoknak fontolóra kell venniük olyan politikai intézkedések bevezetését is, amely segít a traumák kiváltó okainak kezelésében, mint például a szegénység és a diszkrimináció. Végső soron ezek a támogató politikák olyan környezeteket hozhatnak létre, amelyek elősegítik a gyógyulást a közösségben.
Az egyik legfontosabb szempont, amit meg kell jegyeznünk, hogy azok az emberek, akik többgenerációs traumát éltek át, nem belsőleg sérültek, és nem tehetnek róla. Az epigenetika azt mutatja, hogy a trauma néha előfordul a génjeinkben, de képesek vagyunk olyan változásokat elérni, amelyek a jövő nemzedékei számára előnyösek.
Források: (National Geographic) (Arkansas Advocate) (BBC) (HealthCentral)
Hogyan hordozzák a génjeid a családod múltbeli traumáit
Az életet megváltoztató tapasztalatok nemzedékeken át öröklődhetnek
LIFESTYLE Trauma
A DNS és a genetika tanulmányozása még viszonylag új dolog, főleg, hogy a DNS-t először csak 50 évvel ezelőtt szekvenálták. Az utóbbi időben azonban sok kutatás folyik szerte a világon azzal a céllal, hogy választ adjon egy kérdésre: örökölhető-e a trauma a génjeinken keresztül?Kattints erre a galériára, ha többet szeretnél megtudni.