© Shutterstock

Ez nem teljesen új fogalom -

"Amit ti terápiás beszédnek neveztek, azt mi pszicho bal-bla-nak hívtuk régen – ez egy új szó egy régi fogalomra" – mondta Esther Perel pszichoterapeuta és kapcsolati szakértő a Vanity Fairnek. Ennek ellenére minden eddiginél elterjedtebbé vált, mert szerencsére a terápia már nincs annyira megbélyegezve mint régen.

© Shutterstock

A terápiára járás valójában vonzó -

A terápia annak a jele lett, hogy valaki fejlett, öntudatos és önreflektív. A CNBC megjegyzi, hogy a Hinge tanulmánya szerint a randevúzók 86%-a nagyobb valószínűséggel menne el valakivel másodszor is, ha az említett személyről kiderül az első randin, hogy jár terápiára.

© Shutterstock

Túl nagy hangsúly van az égyénen -

Ennyi énközpontú elemzésnek az a veszélye, hogy figyelmen kívül hagyjuk a körülöttünk lévő emberek érzéseit. Perel kifejtette: "Annyira nagy hangsúlyt kap az öngondoskodás, hogy valójában elszigeteltebbé és magányosabbá tesz bennünket, mert a hangsúly csak az énen van."

© Shutterstock

Már a közösségi médiában is megjelent -

A TikTokon megosztottak egy népszerű példát, amely a „béke védelme” és a „mérgező emberek kiiktatása” mozgalom árnyoldalain gúnyolódik, aminek eredménye képpen, az emberek, otthon unatkoznak, egyedül.

© Shutterstock

A konfliktus elkerülése -

A Therapy-speak intellektuális, steril kifejezéseket kínál, amelyek segítenek az embereknek elkerülni a konfliktust vagy kényelmetlenséget, mert azt állítják, hogy „határt szabtak” és „tekintettel vannak magukra”.

© Shutterstock

A konfliktus súlyosbodása -

Még rosszabb, hogy a kommunikációt le lehet zárni olyan vitathatatlan kifejezésekkel, mint a „gaslighting”, különösen akkor, ha olyan valaki használja, akinek egyszerűen nem tetszik, amit egy másik személy mond. –  más a véleményed, erre én behozok egy olyan kifejezést, amely lehetetlenné teszi, hogy akár beszélgetésbe is kezdj velem – magyarázta Perel. "A címkézés lehetővé teszi, hogy ne kelljen veled vagy a témával foglalkoznom."

© Shutterstock

Idő előtti szakítások -

Sokan azért jönnek az internetre, hogy megosszanak a hideg, szófogadó módokat, ahogy az emberek véget vetnek a barátságoknak, mert már nincs „beruházási kapacitásuk”, ami inkább HR-esnek, mint barátnak hangzik.

© Shutterstock

Veszélyes diagnózisok -

Nagyon hasznos ha tisztában vagyunk az olyan fogalmakkal, mint a love bombing és a nárcizmus,  (melyek sajnos meglehetősen gyakoriak), de ha felvértezzük az embereket azzal a hamis érzéssel, hogy képesek diagnosztizálni vagy címkézni másokat, az sokkal károsabb lehet, és tartós érzelmi károsodást okozhat az adót egyénre nézve. .

© Shutterstock

Amit fontos szem előtt tartani -

Ezek a terápiás kifejezések a mentális egészség őszinte, egészséges, tudományosan alátámasztott megközelítésében gyökereznek, de sajnos könnyen elvetemülhetnek, amikor az emberek elkezdik kihasználni őket.

© Shutterstock

A popular example: Jonah Hill -

Sok terapeuta megszólalt, miután kiderült, hogy Jonah Hill azt állította, hogy "határokat" szab Sarah Brady-vel,  exbarátnőjével aki hivatásos szörfös, mert úgy érezte, hogy "triggerelte", bár érdekes módon az még pont a határai között szerepelt, hogy megmondja neki, hogy ne szörfözzön férfiakkal, ne modellkedjen vagy ne posztoljon képeket magáról fürdőruhában, vagy ne  barátkozzon olyan nőkkel, akik "instabilak".

© Getty Images

A kontrolláló viselkedés elfedése -

Jeff Guenther, az oregoni portlandi szaktanácsadó egy vírusvideóban kifejtette, hogy Hill terápiás beszéde „elmaszkolja a viselkedés kontrollálását egy általánosan elfogadott pozitív fogalom – jelen esetben a határok – mentén, megnehezítve a fogadó oldalon lévő személy dolgát ( Sarah), hiszen így a másik oldal nehezebben tud védekezni.”

© Shutterstock

A "határokkal" való visszaélés -

A "határok kijelölése" nem szabadna, hogy arról szóljon, hogy egy személy mit tehet és mit nem, vagy hogy megsértse valaki más autonómiáját vagy egyéniségét, még kevésbé a karrierjét, barátait vagy hivatását. Ez nem egy szabály, amelyet felállíthat valaki másnak, hogy kompenzálja a saját bizonytalanságát.

© Shutterstock

Melyek valójában a határok -

Guenther elmagyarázza: „A határ egy egészséges határ, amelyet az ember felállít magának, hogy megvédje jólétét és integritását. Ez egy olyan szabály vagy iránymutatás, amelyet az ember létrehoz, hogy tudassa másokkal ésszerű, biztonságos és megengedhető módjait, annak ahogyan viselkedhetnek vele szemben, és annak következményeit, ha valaki átlépné ezeket a határokat." Danit Nitka pszichológus ezt írta a Connect Psychology-ban: „Arról van szó, hogy tudd, hol érsz véget, és hol kezdődnek mások. Tudni, mi a tiéd és mi nem."

© Shutterstock

Támadó terápia-beszéd -

Sajnos Hill messze nem az első vagy az utolsó ember, aki terápiás beszédet használ a kontrolláló viselkedés igazolására. A hírek nyomán sok nő jelentkezett, és részletezte az általuk átélt érzelmi bántalmazást, ugyanezekkel a kifejezésekkel.

© Shutterstock

Hogy néz ki egy egészségesebb önkifejezés -

A Hill-Brady-ügyben az egészségesebb, kevésbé manipulatív megközelítés az lett volna, ha a színész kifejezi, milyen érzéseket keltettek benne Brady cselekedetei anélkül, hogy ultimátumokat fogalmazott volna meg azzal kapcsolatban, hogy mit kellett volna tennie, vagy mit nem kellett volna – és nem szégyellte volna őt azokért a fényképekért, amelyeket eredetileg szeretett. Rendben van, ha kifejezed, hogy bizonyos dolgok kényelmetlenek számodra vagy bizonytalanná tesznek.

© Shutterstock

A közösségi média áldása és átka -

Egyrészt hihetetlen, hogy a közösségi média ennyire normalizálta a terápiát, hogy az új generáció számára már teljesen elfogadottá vált,  másrészt a terápia egy erősen árnyalt és kontextuális beszélgetés, amelynek nem az a célja, hogy képessé tegye az embereket önértékelésre vagy mások értékelésére 30 másodperces videókon keresztül.

© Shutterstock

Veszélyes önigazolások -

Manapság rendkívül egyszerű megosztani személyes érzéseinket és az internetnek köszönhetően gyorsan találunk hozzájuk megerősítést is, az igazság és érvényesség illúzióját keltve. Az igazi terapeuta munkájának azonban az is része, amellett, hogy segít a páciensnek azzal, hogy meghallgatja érzéseit, azt is, tudatja velük, ha hamis valóságot fedez fel bennük. A közösségi médiában ez utóbbi aligha fordul elő.

© Shutterstock

A terápiának a terapeutáktól kell származnia -

Ha valakinek az egyetlen terápia forrása a közösségi média, az baj, mert, az online világban, sokszor árnyalva jelennek meg a pszichológiai kifejezések az emberek pedig téves következtetésekre jutnak, és gyakran tévesen is használják a kifejezéseket a környezetükben is illetve a saját problémáik megoldásakor.  

© Shutterstock

Ennek ellenére még a valódi terápia sem garancia -

Fontos megjegyezni, hogy a terápia sem garancia arra, hogy valaki egészséges vagy őszinte. A szomorú igazság az, hogy sokan használhatják a terápiát és az ott felvett szóhasználatot önző vagy manipulatív viselkedésük igazolására.

© Shutterstock

A terápia túlzott igénybevételének veszélye – beszéljünk erről is -

Ami egy konkrét szókincs elsajátítására tett kísérletnek indult, olykor visszafelé sül el, bár segíthetne a problémáink pontosabb megoldásában. De mivel a túlhasználat és a helytelen használat kiszívja jelentésükből a tartalmat, beszélgetéseink zavarossá válhatnak  a homályos, értelmetlen vagy nem jól használt kifejezésekkel.

© Shutterstock

A "gaslighting" féle visszaélés -

Chatelaine Saunia Ahmad és Hillary McBride pszichológusokkal beszélt a gyakran rosszul használt mentális egészségügyi terminológiáról és azok tényleges jelentéséről. A „gaslighting" egy csúnya visszaélés, hiszen különbség van abban, ahogy két ember érzékeli a valóságot, de ha valaki a saját szemszögét tekinti kizárólagos igazságnak az valójában egy fajta bántalmazás, amelynek célja, hogy az áldozatok „őrültnek” érezzék magukat, így az agresszor felülkerekedik és érvényesiti a saját igazát az elszenvedő felett. 

© Shutterstock

A „nárcizmussal” való visszaélés -

Egyre többen mondják partnereiket nárcisztikusnak, mert a másik fél empátia hiányáról és rendkívüli önbecsülésről tanúskodik, de a nárcizmus valójában egy ritka személyiségzavar, és az igazság az, hogy mindannyiunknak vannak nárcisztikus periódusai az életünk során, az igazi nárcisztikus személyiségzavart szakember tudja valójában megállapítani és egy sokrétű kondíció.

© Shutterstock

A "traumatikus kötődéssel" való visszaélés -

Gyakran használják az emberek közötti kapcsolat leírására azért, mert együtt mentek át egy traumán. De valójában a trauma kötődés egy mély, neurobiológiailag vezérelt érzelmi kötődés a bántalmazó és áldozata között, amelyben az áldozat folytatja a kapcsolatot, sőt megvédi a bántalmazót, mert a trauma kötelék azt az érzést kelti bennük, hogy bántalmazójuk kielégíti szükségleteiket és gondoskodik róluk.

© Shutterstock

„PTSD” -vel való visszaélés -

A köznyelvben a PTSD-t akkor használjuk, amikor azt mondjuk, hogy nem vagy túl” valamin, vagy hogy egy emlék még mindig kísért. Azonban a PTSD valójában valós vagy képzelt halálfélelem, sérüléstől vagy erőszaktól való félelem, amely hangulatingadozásokat, visszaemlékezéseket vagy rémálmokat okoz. Olykor pedig túlzott éberséget.

© Shutterstock

Az „OCD” helytelen használata -

Lehet, hogy hallottad már Te is a túlzott tisztaság vagy rendezettség leírására, de valójában ez egy mentális rendellenesség, amikor egy személy rögeszméket (szorongató gondolatokat vagy késztetéseket) és/vagy kényszereket (megszállottságra adott válaszként ismétlődő viselkedés) tapasztal.

© Shutterstock

Csak kerüljük a rossz érzéseket? -

Meg Walters a Refinery29-nél, így fogalmazta meg igen találóan: „A terápiás beszéd igazi vonzereje abban rejlik, hogy úgy tűnik, annyira rendbe tesszük a dolgokat, hogy képesek vagyunk a valódi érzelmek tüskéssége és összetettsége fölé emelni magunkat, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy semmi, amit érzünk vagy teszünk, soha sem rossz...

© Shutterstock

A rossz viselkedés elismerése -

Walters hozzáteszi, hogy átfogalmazhatunk sokmindent úgy, hogy elfogadhatónak hangozzék, például az utolsó pillanatban történő lemondásokat, megmagyarázhatjuk magunknak, azzal, hogy mi most éppen határokat szabunk, vagy mondhatjuk, amikor egy barátunkba folytjuk a szót, aki bajba jutott, hogy mi most éppen újraértékeljük képességeinket. Ezzel persze elérhetetlenné válunk embertársaink számára.

© Shutterstock

Mit mond el társadalmunkról? -

Nyilvánvalóan nagy szükségünk van a segítségre, hogy megértsük érzelmeinket és egészséges formában dolgozzuk fel viselkedésünket, mivel mentális egészségünket állandó támadások érik. Ugyanakkor a világ és önmagunk (meg pl. vallás) értelmezésének régebbi módjai lassan kivonulnak a köztudatból, így az emberek a tudomány felé fordulnak.

© Shutterstock

Az egyén decentralizálása -

A szerző, Tara Isabella Burton, Eva Illouzt, a Jeruzsálemi Héber Egyetem szociológiaprofesszorát idézi New York Times-cikkében, amikor azzal érvel, hogy a probléma gyökere az, hogy túlságosan visszahúzódtunk a szubjektivista individualizmusba, amit Illouz így magyaráz: "azt jelenti, hogy érzelmeink tetteink erkölcsi alapjává váltak." Alapvetően úgy érezzük, jogunk van követeléseket támasztani vagy bizonyos módon viselkedni pusztán az érzéseink miatt.

© Shutterstock

Demisztifikáló önmegvalósítás -

Ahogy Burton írja: „Az egyén boldogságra való törekvését egyre inkább kulturálisan ünneplik végső célként”, és az, hogy valaki „önmag autentikus énjévé” váljon, sokszor egyszerűen csak annyit jelent, hogy engedjen minden vágyának, miközben mindenki mást figyelmen kívül hagy. Ahelyett, hogy az elszigeteltségbe ugrunk, meg kellene próbálnunk megoldani a dolgokat, felelősséget vállalni, jelen lenni az érzelmeinkkel, és bizony olykor igenis bele kellene állni kényelmetlen helyzetekbe. Lehet, hogy sokkal kevésbé lennénk magányosak!

Forrás: (Vanity Fair) (CNBC) (Connect Psychology) (Refinery29) (The New York Times) (Chatelaine)

© Shutterstock