A következő globális egészségügyi válság már folyamatban van
<p>A Rorschach-tesztet először egy svájci pszichiáter alkalmazta a 20. század elején, egy projektív teszt, amelyet mentális betegségek diagnosztizálására használnak. Valójában nagyon megosztja a pszichológiai közösséget. Azok, akik hisznek a Rorschach-tesztben, úgy gondolják, hogy ez egy értékes diagnosztikai eszköz, amely széles körben alkalmazható. A szakértők számára azonban, akik nem hisznek benne, a Rorschach-teszt teljesen felháborító, legfeljebb áltudomány.Annak ellenére, hogy viták övezik, a Rorschach-tesztet továbbra is számos fontos összefüggésben használják, például a büntetőeljárások vádlottjainál mentális betegséggel diagnosztizáltaknál. Kíváncsi vagy a részletekre? Tekintsd meg ezt a galériát, ha többet szeretnél megtudni.</p>
A Rorschach-teszt egy prediktív pszichológiai teszt, amelyet Hermann Rorschach svájci pszichiáter dolgozott ki a 20. század elején.
Míg a Zürichi Egyetemen tanult, és Carl Jung előadásokon vett részt, Rorschach érdeklődni kezdett az elme értelmezésének módjai iránt.
Korai kísérletei során egy sor tintafoltot mutatott meg a vizsgálat résztvevőinek és feljegyezte, mit és hogyan láttak.
Rorschach kezdetben arra gondolt, hogy a tintafoltokat egyfajta észlelési kísérletként használja, semmint diagnosztikai tesztként.
Hamarosan azonban rájött, hogy a különböző személyiségjegyekkel rendelkező emberek válaszaiban minták vannak.
1918-ra a fiatal Rorschach felírta első tintafoltos kísérletének eredményeit, az általa alkalmazott módszert és az eredmények értelmezésének alapsémáját.
Bár Rorschach 1922-ben elhunyt, és nem tett láthatta munkája későbbi hatását, mégis egy fontos projektív teszt alapját képezte, amelyet ma is használnak.
Valójában a több évtizedes vita ellenére a Rorschach-tesztet még mindig számos kortárs kontextusban használják, a tárgyalóteremtől a munkaerő-toborzásig.
A teszt alapfeltevése az, hogy a tintafoltokon látható képek vizsgálatával a pszichiáterek következtetéseket vonhatnak le az illető lelkiállapotáról, illetve arról, hogy nem szenved-e mentális betegségben.
Az ötlet az volt, hogy a mentális betegségben szenvedők által adott válaszok jelentősen eltérnek majd a mentálisan egészséges emberek válaszaitól.
A tesztnek Rorschach napjai óta számos iterációja volt, de még mindig ugyanazokat a tintafoltok alapképeit használjuk, amelyeket ő maga 1917-ben és 1918-ban.
A Rorschach tesztnél fontos megjegyezni, hogy vannak „helyes” és „helytelen” válaszok. 2009-ben hatalmas felháborodást keltett, amikor a Wikipédia közzétette ezeket a válaszokat.
Sok pszichológus szerint ez felháborító, mert magukat a Rorschach-tintafoltokat titokban tartották, nem is beszélve a tesztre adott válaszokról.
Az volt a gondolat, hogy a válaszok közzétételével a betegek képesek lesznek tanulni a teszthez és megjegyezni a helyes válaszokat, ezáltal a teszt használhatatlanná válik.
Ezek a pszichológusok nem vették észre, hogy a Rorschach-tesztre adott válaszok legalább az 1970-es évek óta nyilvánosak voltak.
Valójában Florence R. Miale és Michael Selzer 1975-ös „A nürnbergi elme” című könyvében, valamint William Poundstone 1983-as „Big Secrets” című könyvében jelentek meg.
Az utóbbi könyvben még egy rész is található arról, hogyan lehet „csalni” a Rorschach teszten. Vagyis hogyan adj válaszokat úgy, hogy ne tűnj úgy mintha lelkileg rosszul lennél.
Talán nem is volt szükség ekkora vitára, amikor a Rorschach-teszt válaszait nyilvánosságra hozták a Wikipédián. Valójában a válaszok már a nyilvánosság előtt voltak, bár kevésbé könnyen hozzáférhetően.
Az igazi vita a Rorschach-tesztet illetően az, hogy egyáltalán érvényes-e. Ha nem, akkor nincs sok értelme az amúgy is értéktelen teszt védelmének.
A Rorschach-teszt támogatói úgy vélik, hogy ez egy érzékeny és egyértelmű eszköz, amely pontosan képes kimutatni egy sor egészségügyi állapotot.
A pszichológia területén a teszt támogatói szorgalmazzák a teszt további alkalmazását súlyos helyzetekben, például ha valakit mentális betegséggel diagnosztizálnak.
A pszichológiai közösség kritikusai azonban úgy vélik, hogy a teszt nem más, mint áltudomány, és folyamatos használata kínos a szakmában.
2003-ban pszichológusok egy csoportja, akik kételkedtek a teszt érvényességében, kiadta a „Mi a baj Rorschach-al?” című könyvét.
A könyvben a társszerzők több mint 50 éves kutatást és tanulmányokat vizsgáltak a Rorschach-teszt tudományos bizonyítékairól, és arra a következtetésre jutottak, hogy a teszt "legjobb esetben gyenge, legrosszabb esetben pedig nincs értelme".
A közvélemény nem nézi jó szemmel a Rorschach-tesztet; sokan szkeptikusak abban a tekintetben, hogy valójában mennyi betekintést tud nyújtani.
Ennek egy része a pszichiátriai vizsgálatokkal kapcsolatos általános szkepticizmusnak köszönhető. Ez azzal is összefügghet, hogy a Rorschach-teszt nem ad „konkrét” eredményt, mint például az IQ-teszt.
Érdemes azonban észben tartani, hogy ha az emberi elméről van szó, ésszerűtlen a száraz-tényszerű eredményre számítani.
Források: (The Guardian) (Live Science)
See also: These famous artists struggled with mental illness
Mi az a Rorschach-teszt, és miért olyan ellentmondásos?
Tintafoltok használata mentális betegségek diagnosztizálására
HEALTH Rorschach
A Rorschach-tesztet először egy svájci pszichiáter alkalmazta a 20. század elején, egy projektív teszt, amelyet mentális betegségek diagnosztizálására használnak. Valójában nagyon megosztja a pszichológiai közösséget. Azok, akik hisznek a Rorschach-tesztben, úgy gondolják, hogy ez egy értékes diagnosztikai eszköz, amely széles körben alkalmazható. A szakértők számára azonban, akik nem hisznek benne, a Rorschach-teszt teljesen felháborító, legfeljebb áltudomány.Annak ellenére, hogy viták övezik, a Rorschach-tesztet továbbra is számos fontos összefüggésben használják, például a büntetőeljárások vádlottjainál mentális betegséggel diagnosztizáltaknál. Kíváncsi vagy a részletekre? Tekintsd meg ezt a galériát, ha többet szeretnél megtudni.